Menopauza és andropauza – Avagy a hormonok világa

Prof. Dr. Birtalan Iván Ph.D publikációja

„Jó szerencsét“ mondja a bányász köszöntés. Tényleg elég a szerencse? Sokszor megmagyarázhatatlan történések esetén könnyen kimondjuk, hogy szerencséje, vagy peche volt az érintetnek. Ki lehet és mivel érintet? Mindenki, azaz minden élőlény. Az élölények milliárdjaiban olyan sok biokémiai, söt lejjebb menve quantumbiokémiai folyamat játszódik le a másodpercek töredéke alatt, hogy még nem tudjuk a folyamatokat értelmezni. Kutatások ezrei folynak világszerte, keresik az élet létrejöttét, az élölények evoluciójának okait és módját, az emberré válás folyamatát. Vizsgálják a legkisebbeket, a bakteriumokat, a virusokat, az enzimeket, a sejtek-szövetek belső müködését és a legfejlettebbeket, a föemlösöket, föleg persze az embert.

Amíg a megfejtéshez elérnek a tudósok, kutatók, addig is a már ismert tudásszint felhasználásával segitsünk, támogasuk a rászorultakat.

Van olyan terület, amely már elég jól ismert.

Ez az endokrinologia, a hormonok világa.

Ahelyett, hogy a szervezetet nagymértékben irányitó, befolyásoló mechanizmust ismertetném, inkább a gyakorlati, a mindennapi életben azonnal felhasználható segitséget kínálom. Hol termelödnek a fehérje alapú fontos hormonjaink? A fő endokrin mirigyekben, mint 1. Tobozmirigy 2. Agyalapi mirigy 3. Pajzsmirigy 4. Csecsemőmirigy 5.Mellékvese 6. Hasnyálmirigy (Langerhansszigetei) 7. Petefészek 8.Here. Ne feledkezünk meg a máj, gyomor-bél és a zsírszövetek aktív kapcsolatáról a hormonokkal. Részben termelnek hormonokat, részben reagálnak, feldolgozzák, beépítik azokat.

Az u.n. neuro-endokrin rendszer szabályozza testünk müködését. Nagyon szerteágazó és bonyolult technologiát dolgozott ki az evolució. Azért neuro- endokrin hálózatról beszélünk, mert a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer a hormonokkal szorosan együttmüködve, kölcsönösen befolyásolja testünket és gondolkodásunkat. A nem kivánatos hormonális változások komoly betegségeket idézhetnek elő. Az endokrinologusok, mint a belgyógyász, nőgyógyász, urológos szakorvosok specializálták magukat a hormonális betegségek kezelésére.

Egy felsorolással szeretném érzékeltetni, milyen föbb hormonális megbetegedéseket tartunk számon;

Hormonbetegségek

• Addison-kór

• Aplasztikus vérszegénység

• Conn-betegség

• Cushing-szindróma

• Gigantizmus

• Hipofízis adenómák

• Hipoglikémia (alacsony vércukorszint)

• Jódhiány

• Marfan-szindróma

• Mellékpajzsmirigy-túlműködés

• Pajzsmirigy-túlműködés

• Prolaktin-túltermelés és prolaktinhiány

• Akromegália

• Basedow-kór

• Cukorbetegség

• Diabéteszes retinopátia

• Hiperinzulinizmus

• Hipofízis elégtelenség

• Inzulinrezisztencia

• Kallmann-szindróma

• Mellékpajzsmirigy-alulműködés

• Pajzsmirigy-alulműködés

• Post-partum thyreoiditis (PPT)

• Terhességi diabétesz

A fentiekböl kiemeljük a napi szinten megjelenö és ismert hormonális betegségeket. Leginkább érintettek a fogamzás elött álló nök, akikböl terhes, majd édesanya válik. Ök a felelösek a jövő generaciók egészségéért, az emberiség jövöéért.

A kivánt terhesség elött már a fiatal nök szervezete hormonálisan felkészült a megtermékenyitett pete befogadására, a magzat kihordására és világra hozatalára. A terhesség elött, alatt sok hormon hatás éri, érheti a nöket. Fogamzásgátlás, ami az egyik oldalon áldás, a másik oldalon átok. Az a rengetek ösztrogén, ami az elmult 50-60 év alatt belekerült a gyógyszerforgalomba és végül a föld vizeibe, nem csak a szedöket, hanem mindenkit elér. A vizekben a “beöntött” ösztrogének hatására már megjelentek a hermafrodita halak. Veszélybe került az élővilág hormonális egyensúlya.

A civilizációs ártalmak, mint a sok édesség, cukor fogyasztás sokszorosára emelte a diabétesz elöfordulását a népességben. Az 50 évvel ezelötti orvosi tankönyvek 3%-os diabétes elöfordulásról írtak, mig ma 2024-ben már sok kutató emliti a 8-12% statisztikai arányt. Az édes, kivánatos cukor fö ellenséggé vált. Nem csak a terhességben hanem utána is komoly veszélyt jelent az elhízás és ezzel összefüggésben megjelenő diabétesz. Nem feledkezhetünk el a túlzott és ugyancsak hormonháztartásunkban veszéllyé váló só hatásairól se.

Hormonzavar felelös igen gyakran a PCO-syndromáért, a várt és áhitott terhesség elmaradásáért, a sikertelen kihordásért, a menstruációs zavarokért.

Nem mehetünk el szótlanul a menopauza mellett sem.

Az élet 3. szakaszában, körülbelül a 40 éves kor után, felborul a hormon egyensúly. Kiemelten fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nöknél megjelenek a változás tünetei; höhullám, hidegrázás, izzadás, depreszió, sírásra, nevetésre való hajlam, a bör és függelékeinek gyors változása, szemszárazság, hajhullás, szörnövekedés, idegrendszeri elváltozások, osteoporozis és még talán 50 más tünet.

Jelentkezhet a hólyaggyengeség, a vizelési zavar, ami megneheziti az életet, a hétköznapokat. Az inkontinenciában szenvedők nem tudnak végigülni egy szinházi elöadást, keresik a toilettet. Az 50 feletti hölgyek esetében a változás koráról beszélünk, amikor a menstruáció elmaradásával egyidőben a pre-menopauza, később a menopauza időszakába belépnek. A fent említett tünetek kb. a nők 30%-nál nagyon súlyos panaszokkal jelentkezhetnek. A második 30%-nál enyhébben, de észrevehetően lépnek fel a menopauzával járó tünetek. Míg a szerencsésebb harmadik 1/3-nál, szinte alig okoznak számottevő panaszt. Amikor a nők idősebbek lesznek, azzaz túl vannak a menopauza időszakán, megkönnyebbülnek, mert a postmenopauza időszakában újra, bár egy alacsonyabb fokon, de helyreáll a hormonális egyensúly. A jogosan felvetődő kérdés, hogy miként lehet a súlyos, ill. a kevésbbé súlyos, de kellemetlen tüneteket, panaszokat orvosolni? Miután individuálisan változó a hormonális egyensúly megbomlása és az okozott panaszok, a fellépés ideje és súlyossága, így mindenkire egységes kezelés nem jön szóba. A személyes kivizsgálás és terápia a megoldás. Több nőgyógyász szakorvos is specializálta magát az endokrinológiára, a menopauza diagnosztikájára és a kezelésére. Az orvos-beteg jó együttmükődése esetén sikeresen lehet a hormonális változásokkal járó panaszokat kezelni. Részben hormonpótlással, részben egyéb terápiával.

A hormonok a fiatal, a középkorú és az idösebb nöknél is jelentös, szinte döntö befolyást gyakorolnak az életükre.

A teljesség igénye nélkül hivtam fel a figyelmet a hormonális betegségek egy csoportjára, ami föleg a nöket érinti, de rajtuk keresztül az egész emberiségre hatással van.

Nem szabad a férfiak andropauzával járó testi, pszichés nehézségei mellett sem elmenni. A férfiak inkább szégyenlik, ritkábban keresik fel az andrologust, az endokrinologust, hogy segítséget kérjenek. Könnyü lenne mindent a nök vállára tenni. Minket férfiakat is a neuro-endokrin rendszer vezényel. Ezt vállalni kell. A nöi és férfi hormonok közül mindegyik megtalálható a férfiak szervezetében is, mint a férfi hormonok a nőknél. A különbség, hogy mások az arányok. A testoszteron és az androgének magas elöfordulása felelös a férfias kinézetért, testi-lelki fejlödésért és a viselkedésért. A hormonok csökkenése a férfiakban is hasonlóan játszódik le, mint a nőknél. Szintén egyéni, személyes diagonozisra és kezelésre van szükség, az andropauzába belépő férfiaknak.

Mi a megoldás? Mint a legtöbb betegségnél a megoldás összetett és mindig élen jár a a megfelelö szinvonalú orvos-szakmai ellátás, a megelözés, a felvilágosítás. Mindenképpen hangsúlyozni kell a felvilágosítást, a felkészítést a változó kora és megnyugtatásul elmondani, hogy sikeresen kezelhetőek a fellépő tünetek.

Mindenképpen megemlitem, hogy komoly, felkészült szakorvos generaciók foglalkoznak elmélyülten a felvázolt problémákkal.

Felhívom a figyelmet, hogy többek között, a NYOSZ alakuló alapítványa Budapest-i központtal specializálja magát az endokrinologiai betegségekre, a generációnk problémájára, fokuszálva a menopauza és andropauza területére. A modern tele-medizin lehetőséget ad arra, hogy az országban bárhol élők, interneten, telefonon elérjék a felkészült szakembereket. Ma már nem kell feltétlenül utazni, befeküdni korházba, ha diagnozishoz akarunk jutni és a szükséges terápiát meg kívánjuk kapni.

Ma kell tennünk azért, hogy a jövö generaciója 100 évesen, olyan egészséges legyen, mint Dr. Bálint György kertészmérnök volt, becenevén, a TV “ Bálint gazdá”-ja. Ő 100 évesen is metszeni tudta kertje gyümölcsfáit. Ma kell tennünk azért, hogy Magyarországon, – ahol a nyugdíjba menetel után 6 év az egészségben eltöltött idő -, lehetőleg gyorsan elérjük a 10 egészségben eltöltött évet, ami az Europa-i átlag.

Foglaljon időpontot szakorvosunkhoz endokrinológiai és modern fogamzásgátló szaktanácsadásra pár kattintással, vagy ismerkedjen meg endokrinológiai szolgáltatásainkkal!