Éles látás, tiszta diagnózis! Szemészeti szakrendelésünk a teljes körű egészségmegőrzés jegyében

„A szem a lélek tükre” szokták mondani. Kicsit más megközelítésből nézve a szem a betegségek mutatója is lehet, hiszen egy-egy szemészeti tünet, elváltozás más betegség meglétére világíthat rá, sokkal súlyosabb elváltozásokra hívhatja fel a figyelmet, akár még azelőtt is, mielőtt egy betegség jelentkezne.
A szemészet a szem betegségeivel foglalkozik, de sok esetben más szakirány orvosaival karöltve kezeljük a pácienst, elég ha csak a cukorbetegség okozta szemészeti eltérésekre, a szemizom-bénulásokra, vagy a sok gyereknél előforduló fejfájásra gondolunk.
Szakrendelésünk során felnőtt és gyermek páciensek vizsgálatát végezzük. A vizsgálat sok esetben már akkor megkezdődik, amikor a páciens belép az ajtón, hiszen ekkor már tanulmányozzuk a mozgását, fejtartását, szemállását, közlekedéséből, magatartásából is sok adatot előre „begyűjtünk”.
Végül, amennyiben meggyőződtünk róla, hogy anatómial eltérést nem találtunk, szükség esetén felírjuk a szemüveget, amennyiben eltérést találtunk, megbeszéljük az ezzel kapcsolatos további teendőket.

Rendelésünket bármilyen, szemészeti jellegű panasszal felkereshetik, többek között:

szem viszket, ég, mintha homokot szórtak volna bele, sokat könnyezik

gyulladtnak, váladékosnak érzi szemeit

átóélessége hirtelen vagy fokozatosan romlik, korábbi szemüvegével sem lát már jól

úszkáló homályokat lát

szikralátása van

foltot lát, látótere bármely részén, illetve látótér-kiesést tapasztal

kettőslátása van

szemmozgása fájdalommal jár

gyakori fejfájása van

gyermekek esetében gyakori panaszok: fejfájás, iskolában nem látja a táblát,

olvasáskor összefolynak a betűk, betűtévesztés, tanulási nehézségek

jogosítványhoz szemészeti szakorvosi lelet igénye esetén

Hivjon minket

+3630 713 3133

Forduljon bizalommal szakembereinkhez. Minden kérdésére választ adunk, és személyre szabott támogatást nyújtunk a várandósságtól a kisgyermekkorig.

Segítünk önnek


Időpontfoglalás

Hívjon minket

+3630 713 3133

Lépjen kapcsolatba velünk most! Szakértő csapatunk készen áll, hogy segítsen Önnek és családjának az egészséges és boldog jövő felé vezető úton. Minden kérdésére választ adunk, és személyre szabott támogatást nyújtunk a várandósságtól a kisgyermekkorig..

Segítünk önnek

Kérjen visszahivást

Támogatjuk Önt a családdá válás folyamatában
Contact Form Demo

Válasszon orvosaink közül!

Minden orvosunk több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik hazai és nemzetközi pályán is.