
Dr. Martonosi Ágnes
BEMUTATKOZÁS:
2007-ben érettségiztem a Kecskeméti Református Gimnáziumban, majd egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán végeztem, 2014-ben diplomáztam. Ezt követően a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben kezdtem dolgozni, 2020-ban a csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát tettem. Emellett 2018-ban a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Tanszékén laktációs szaktanácsadó végzettséget szereztem, valamint a nemzetközi IBCLC licence vizsgát is letettem. 2023-ban PhD fokozatot szereztem neuropátiás hólyagműködési zavarok témakörben, szintén ebben az évben kezdtem meg a Semmelweis Egyetemen a klinikai immunológia és allergológia szakképzést.
TAPASZTALATOK:
Évtizedes gyermekgyógyászati tapasztalattal fontosnak tartom, hogy az orvosi vizsgálat pozitív élmény legyen mind a kis betegeknek, mind a szülőknek, amihez a minőségi ellátás mellett az alapos és érhető tájékoztatás is elengedhetetlen.
Tudásomat a szakirodalom folyamatos követésével, hazai és külföldi továbbképzések, kongresszusok látogatásával tartom naprakészen, hogy mindig a legjobb ellátást nyújthassam.
Kisgyermekes édesanyaként saját tapasztalatból is jól ismerem a gyermekek és szüleik mindennapi egészségügyi problémáit és az azokra adható optimális megoldást.